Szilágyi Kornél (Igor Buharov, filmrendező, képzőművész)A szalvétatartó
Ezerkilencszázkilencvenháromban Kornél Prágába utazott a barátaival, hogy az Arany Tigrisben, mintegy véletlenszerűen, találkozzon Bohumil Hraballal.
Kornél faipari szakközépiskolába járt, ahol a famegmunkálás gyakorlását célzó óra keretei között elkészítette remekbeszabott vizsgamunkáját: egy szalvétatartót. Ezt szánta ajándékul a csodált írónak.
Korán reggel érkeztek a kocsmához. Nehézkesen ment az asszimiláció, a sörözőben a ’68-as emlékek miatt a lokálpatrióta pincérek nem nagyon kultiválták a magyar vendégeket. Kornélék feszengve ácsorogtak, ha nagyon láb alatt voltak a kis helyiségben, bekéredzkedtek idegen asztalokhoz.
Délután háromkor történt, hogy Kornél épp a mosdóban ügyködött, amikor Hrabal beált mellé a szomszédos piszoárhoz. Kornél megfigyelte, hogy Hrabal kis kék-fehér horgolt csuklóvédőket visel.
Kornél gyorsan elvégezte a dolgát, kirohant aktuális asztalukhoz, felkapta a szalvétatartót, és rohant vissza a mosdóba.
De Hrabal akkor már a neki fenntartott asztalnál ült, az őt ábrázoló Dalí-stílusú festmény alatt. Kornél odalépett hozzá. A Hrabal mellett ülő hölgy készségesen tolmácsolt: „Ezt neked készítettem.” Erre Hrabal elővett a táskájából egy kis fényképet, ami ugyanott, a Dalí-stílusú kép alatt ülve ábrázolta őt, aláírta és átadta Kornélnak. „Nem ezért...” , kezdte Kornél, de Hrabal leintette: „Tedd csak el, jó lesz még valamire.”
Kornél szereti úgy befejezni ezt a történetet, hogy „és amikor három év múlva Hrabal kiesett az ablakon, tudod mi volt a kezében? A szalvétatartó!”
Kornál Szilágyi (Igor Buharov, director, artist)
The Napkin Holder
In nineteen ninety- three, Kornél travelled to Prague with his friends to meet, so to say, by chance Bohumil Hrabal in the Golden Tiger.
Kornél went to a secondary school specialized on wood industry where he completed his splendid examination work within the frame of woodwork-practicing: a napkin holder. He meant this piece of art as a gift for the admired writer.
They arrived at the pub early in the morning. The assimilation went a bit irksome; because of the memories of ’68, the parochialist waiters were not very fond of Hungarian guests. Kornél and his friends were loitering quite ill at ease, and when they were in somebody’s way in the small place, they asked permission to sit down to a table belonging to strangers.
It happened at three o’clock in the afternoon, as Kornél was being engaged in his business in the restroom, when Hrabal stood in to a pissoir next to him. Kornél noticed that Hrabal was wearing blue-white crocheted braces.
Kornél quickly finished up with his business, stormed out to their current table, grabbed the napkin holder and rushed back in the restroom.
However, Hrabal was already sitting at the table reserved for him, under a portrait of himself painted in Dalí style. Kornél stepped to him. The lady sitting next to Hrabal gladly translated: “I made this for you.” As a response, Hrabal took out a small photo from his bag that pictured him sitting at the same spot under the portrait made in Dalí style, signed it and handed it to Kornél. “But not because of this....” started Kornél, but Hrabal stopped him: “Just take it, it might come handy for something.”
Kornél likes to finish the story as “...and when three years later Hrabal fell out of the window, do you know what he was holding in his hands? The napkin holder!”
fotó photo: Horváth Árpád, szöveg, szerkesztés screnplay, text: Zomborácz Virág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése